menu
Rólunk mondták
testimonial
16
Jún

Cili a terápia 7-ik napján

A 7. nap estéjén írom ezt a pár sort. Elöljáróban pár sort írok Cili utolsó heteiről. Április 16-án, hétfőn tudtuk meg, hogy az az iskola, ahova Cili nővére jár, nem veszi fel Cilit (elsősorban a beszéde miatt tartották iskola-éretlennek, amit minden eddigi vizsgálat cáfolt). Pár nap alatt kellett keresni neki iskolát, megfelelő tanító nénit. Ez sikerült is /ettől a Kriszta nénitől kapta azt a nyuszit, ami a Hallásébresztéseken vele volt-van) Nagy kavarodások voltak a lelkében, a mienkben is, mert teljesen váratlanul ért minket a rossz hír. Pénteken kezdődött a Hallásébresztés, és nagyon vártuk, hogy ez a 10 nap, amit egymás társaságában töltünk, érzelmi tankjainkat is feltöltik majd, hiszen mindig kettesben van valamelyik szülővel egész nap. Számomra nagyon érdekes volt az első FA rajza. Egy lombos cseresznyefát rajzolt, sok cseresznyével a fán, potyogó gyümölcsöket és egy kislányt, aki hintázik. Ez a kislány a nővére volt, Franciska. Nem vagyok pszichológus, de nagyon azt sugallta a kép, hogy valamitől, valakitől búcsúzik lélekben / a potyogó, hulló gyümölcsökkel / és ez a valaki a nővére, akivel nem fog egy iskolába járni.

Ahogy haladtunk előre, úgy láttuk rajta, hogy oldódnak benne is és bennünk is a feszültségek. Hétfőn kezdett el újra úgy rajzolni, hogy élvezte az alkotást, a rajzolást (köszönöm Szilvinek, hogy mindig olyan türelmesen kivárta Cili rajzolását) 

Mit vettünk még eddig észre pozitív változást:

- Cili csúnyán, horkolva aludt, most békésen, szuszogva alszik....

- Határozottabban, szebben ejti a hangokat, főleg a szavak végén. Dob, tök stb. 

Ha szóláncosat játszunk, sokkal ügyesebben maghallja a zöngés-zöngétlen különbségeket / eddig pl. a ’dagad’ szóra simán rávágta, hogy ’gömb’, nem hallotta meg a különbséget /.

- Érdekelni kezdték a betűk, próbál szavakat kibetűzni.

- Április 11-én, még a terápia előtt tanult meg kétkerekűzni, most már teljes biztonsággal indul, kanyarodik stb.

- Nagyon nagyokat esett régebben, ha megbotlott, teljes testével zuhant előre egy kisebb botlás nyomán. Ma, csütörtökön megint megbotlott, láttam magam előtt, hogy újra arcra, hasra esik, de szépen „visszahozta” az egyensúlyát és nem esett el.

Röviden ennyi lenne az eddigi tapasztalat, írni fogjuk a további változásokat, javulásokat, hogy 6 hét múlva hosszú listával menjünk kontrollra…J

Köszönjük eddig is, amit kaptunk!

2012. április 26.